Intró, öltönyben

És akkor elhatároztam, hogy öltönyt veszek fel.

Fekete inggel, hogy  a maffia-szcéna is beússzon.

Már a bejáratnál le dzsézönsztetemeznek, de ez belefér.

Imidzsjavító hatás , ilyesmi.                                                                                                                                                                                      

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Az öltöny hatása RÁM viszont olyan , amilyen.

Brutálisan tahósítja a járásom, a gondolkodásom, egész lényemet.

Tarzán Nyújorkban.

Ráadásul a nadrág szűk.

Alig fér el benne a hó végére tartalékolt húszezres.

Sőt. 

Nem is AKAR elférni.

Kicsusszan ő, egy óvatlan pillanatban.                                                                                                                                                                                   

Idegbeteg ünnep                                                                                              

Holnap lesz Nagy Októberi Hülyeségtiráda.

Ilyenkor az emberfia a sok hülyeség/hazugság hallatán kompenzál.

Elsősorban gasztronómiailag.

Hétfőn nosza , vásároljunk be.

Opsz.....de hol van...hol....a PÉÉÉZ?

Üres zsebek vannak itten, átturkált dzsekik, kibelezett nadrágok szanaszét.

Ágy alja, sőt..ó, Uram, ne hagyj el: 

A szemetes akkurátus átturkálása, a higiéniai szempontok maximális tiszteletbentartásával.

Aztán telefon az esetleges kisegítőnek, apukámnak.

- Mér így, mér úgy, hogy lehet ennyire így élni?

- Apuka...hát, úgy, hogy értelmiségi vagyok. Cseppnél cseppnyivel kevesebb értelemmel.                                                                                                                                                                                                                                       

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Nosza, azért csurran egy kevés segítség, el is iszkolok vele a közeli minőségi bevásárlóközpontba.

A kevés píz beosztása, minimál árú, maximál laktató étel beszerzése.

A lecsókolbásztól azért ledermedek, félhangosan magam elé is morgom:

- Süllyedés, sőt zuhanás van. Nem kicsi.

És akkor erre ráhabzik néhány hülye, aki szónoknak GONDOLJA magát.                                                                                                                  

Forró nyomon                                                                                                                                                                                                           

A suliba menet már végigröhögöm az utat. Elvégre milyen éllel lehet feltenni a következő kérdést:

" -Nem tetszettek véletlen találni egy /vagy két/ húszezrest?"

Erre csak egy adekvát válasz lehet:

"- Dehogynem, minnyá hármat is!"

Szóval a portán már értelmetlen vigyorgással kérdezem a dolgot.

Válasz:

-Nem. Nem...

Eltelik kb. 10 /tíííz!/ perc, amikor a csendes hivatalsegéd, Gizike odatéblábol mellém, és azt suttogja:

- Hm...talán...talán meg kéne kérdezni Jánost.. 

János a gazdaságis. Nosza, megkérdezem.

János:

-Hm....meg kéne kérdezni Ildit....

Ildi a könyvtáros. Emeljük a tétet.

Ildi:

- Hm....el kéne nézned Zsuzsihoz....

Na itt már szakad a cérna, kitör a nevetés, de azér megyek. Megyek Zsuzsihoz, aki meg osztályfőnök.

Zsuzsi:

- Hm...Jánosnál jártál...?                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            A kör bezárul, Délkelet-Skandinávia nem adja olcsón az infót, a húszezrest, a bármit.

Fussad a köröket, birka, és ha elfáradtál, fussad le még egyszer!

Hát akkor ismét János:

- Nos...az a helyzet, hogy a pénz megvan...legalábbis egy része...de a másik része...az bizony a McDonalds Hungary szíves vendégszeretetét élvezi!

És akkor a megoldás:
Vigyázat! Spoiler!                                                                                                                      

Azon a derűs októberi napon Lacika /kitalált név, hiszen kit hívnának önszántából egy derűs októberi napon Lacikának...?/ lenézett a suli padlózatára, és rámosolygott a Szerencse, Deák Ferenc képében. 

Nosza lehajolt, és felemelte a húszezrest. 

Mit volt mit tenni, elloholt a könyvtárba a fentebb említett Ildikó nénihez, és megmutatta a komoly lehajlással megkeresett húszast.

Ildi néni felvont szemöldökkel küldte a portára, mert hát szegény országban élünk, és ez a papírdarab bizony valakinek nagyon hiányozni fog!

Laci elindult, de akkor...akkor...nos akkor, úgy kétharmad távnál, elbizonytalanodott.

Hiszen neki is van lelke, vannak barátai, és olyan szépen süt a Nap!

A gondolatot tett követte, mint az újdonsült szegedi Soros György, villámgyorsan nagylelkű támogatásáról biztosította tíz kiválasztott osztálytársát, és átvitte őket a közeli Mekibe.

Annyit ettek, hogy biza négy almáspite majdnem ottmaradt az asztalon, de szerencsére odasomfordált két cés, és a maradványt is felküldték a Mindmegette.hu-ra.

Amint a lelkes (és a pénzemből teljességgel jóllakott) csapat a feljárón visszaközelített a sulihoz, váratlanul erkölcsi aggályaik támadtak:

- Nos..hm..mi lesz..jaj istenem....mi lesz ha...

...HA A SULIBA NEM ENGEDIK BE EZT A 14 PAPÍRPOHÁR COCA-COLÁT...?

Rögvest lehajigálták a kezükből a multikultit, és Lacika máris ott állhatott a Gazdasági Iroda bejáratánál a szintén fentebb említett János bácsinál:

- Csókolom. Hoztam tízezer forintot. Tessék rája vigyázni!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

Szembesülés                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  

Az eseménysor menete szépen lassan összeállt, és két szünet múlva félrehívtam Lacikát, és a védőügyvédjét.

Óvatosan kezdtem :

- Hm..és akkor most...hogyan tovább?

- Zsuzsa nénivel megbeszéltük, összeadjuk pénzt, és Misi bácsit teljes kárpótlásban részesítjük!

- Jó, jó, de otthon...anyának otthon mit mondasz majd..?

- AZ IGAZAT! Mert becsületes vagyok! /!!/

- De a pénz...azt hogy tudsz szerezni?

- A zsebpénzemből!

- ...van...?

- Nincs! ...öö...de majd LESZ!

Itten elvesztettem a beszélgetés további folyamát, belső kacagásom ki-kibuggyanva nem tudtam tövább követni a mit és a hogyant.

Vége főcím előtt                                                                                            

Egy szó, mint száz, három nap múlva tényleg összegyűlt az elmekizett pénz.

Hála érte a gyerekeknek, és a felnőttnek, aki erre az útra terelte őket.

Tanultunk belőle, javultunk általa.

Én talán sose többet nem veszem fel azt az ótvar öltönyt.

Ők is jobban figyelnek a mithogyanra.

A körbeküldözgetők meg..nos ők továbbra is pörgetni fognak, hiszen ez mégiscsak Délkelet-Skandinávia!

És a történet végére fusson be a két cés is:

- Csókolom! Volt négy almáspiténk!  Az kétszázötvennel számolva egy ezres!

Én meg megint egyedül maradtam kavargó gondolataimmal:

Hogy...szóval...csak tudnám, ki fogja kienni a mélyhűtőből a lecsókolbászt!                                                                                                                                                                                                                                       

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.