Hol volt, hol nem volt, élt itt egyszer egy család.

Igazából sok-sok magyar család él itt és járt ugyanígy, de valahogy ennek a   megemlítettnek jut most az a megtiszteltetés, hogy elmesélje, hogy mi is történt vele a mindennapjaiban.

A mindennapok szürkék.

Csakhogy:

 Ha gyermek születik és nevelkedik mindennapi családban, akkor aztán mindent ki kell színezni!

A délelőttöket, a délutánokat, a gyermek napjainak minden pillanatát!

De hogyan, ha mi családi felnőttek mindig munkázunk, tömegközlekedünk, adminisztrálunk, és egyéb rondaságokba is belehajszol minket az élet?

Véletlen, vagy nem:

Ekkor szerencsére betoppan az életünkbe az, aki segít a gyermeki élet kiszínezésében:

Aki vajszínű mosollyal várja az álmos mi családi egyetlenünket.

Aki sok-sok zölddel és kellemes sárgával fest be mindent a családi gyermek körül.

Aki vezetgeti az apró, ügyetlen gyermekkezet, hogy az kivághassa az anyák napi piros szivecskét.

Aki megtanítja a családi szemefényt bízni, merni, még a sötétkék estében is bátornak lenni.

Vagy egyszerűen csak átölel, hogy sok-sok erőt adjon.

Szóval csupa-csupa vajszín, meg zöld, sárga, piros, és kék.

Micsoda örömök, pillanatok és főleg színek ott, azokban az években!

Igen: igazából sok-sok magyar család él itt és járt ugyanígy, hogy felbukkant az életükben a Színező, aki egyszer meg már csak annyira képes, hogy torokszorultan integet és búcsúzik.

A miénket Ildikónak hívják.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.